A gyárkéményekből fekete füst gomolygott, a kifeszített ponyvák széléről bánatosan csepergett a víz. Néhol ki-kihagyott a kandeláberek fénye, a járda szélén megroggyant zsákok és egy magára hagyott, oldalra billent taliga árválkodott. Állig begombolkozott alakok cigarettáztak a kerítés mentén, elázott, borostás képű férfiak támasztották a kocsmák melletti téglafalakat, miközben mozdulatlanul meredtek maguk elé, csak a fejük ingott, mintha rugó lenne a nyakuk helyén. Utcagyerekek leskelődtek a kapualjakból, ruhájuk rongyos és bő volt, néhánynak ki sem látszott a keze a kabátujjból, csupasz térdük viszont már elkékült a hidegtől a bakancsok szára fölött.

   - James biztosan eljön?

   - Nagyon bízom benne – felelte Irwin.

Whitechapel  London földi poklának tűnt Katharina számára. A nagyváros jellegzetes zörejei itt is visszaköszöntek, a barátságtalan környék azonban még a lópatkók folytonos kocogását és a kocsik láncának csörgését is rideggé és nyugtalanítóvá változtatta. Itt-ott vöröses színű lé patakzott a macskakövek között, a nő nagyon remélte, hogy csak sarat szívott fel a szoknyája széle. Ez volt hát Sebastian hajdani otthona, ahol neki szerencsére most csak pár órát kellett eltöltenie. Némi részvét ébredt benne a férfira gondolva, ha a tetteitől még mindig iszonyodott, nem kárhoztatta azért, hogy erről a környékről ki akart szabadulni.

   - Szerinted sikerrel járunk?

   - Nem tudom, Katharina.

Irwin arca megfeszült, a jól ismert, mosolygós szarkalábak kisimultak a szeme körül, melytől most csak egy ideges, komor férfi benyomását keltette, aki halovány árnyéka volt a megnyerő, ifjú Thomsettnek. Zsebében görcsösen markolászta Enfield revolverét, míg másik kezében egy kopott táskát szorongatott olyan erővel, mintha egy szakadék szélén lógó kötélbe kapaszkodna.

   - Miranda ötlete beválhat, de rendkívül rizikós.

   - Miért? – húzódott közelebb a nő.

   - Majd később megérted – suttogta Irwin. – Itt jön James.

Mindketten megindultak a robosztus, vörös férfi felé, hogy szinte észrevétlenül egy irányba kezdjenek sétálni, bármiféle feltűnő köszöntés nélkül. Katharina oldalra pillantott két kísérőjére. Irwin eltökélt léptekkel haladt mellette, csak néha fintorodott el a szagtól, ilyenkor kesztyűs kezével takarta el az arcát, James azonban olyan természetességgel járta az utcákat, mintha mindig is itt élt volna. A nő retiküljében még mindig ott pihent a lordprotektor levele, tudta, hogy Irwin és James is találkozott ugyanazzal az üzenettel.

   - Ugye te sem hiszed, hogy Mr. Galanis meggondolta magát ezzel a rendkívüli gyűléssel?

   - Nem valószínű – rázta meg a fejét Irwin. – Attól tartok, hogy az ikrek elaltatták minden gyanúját, és most Ormond beiktatásának apropóján ezt nekünk is el fogja szavalni.

   - Honnan tudod, hol van a fickó? – szólalt meg váratlanul James.

   - O'Leary-re gondolsz?

A férfi hümmögve bólintott.

   - Tavaly ősszel találkoztam egy inhumánussal. Azon kevesek közé tartozik, aki tisztességes kárpitos munkával keresi a kenyerét és szerencsétlen halandó feleségén és a lányain tartja fenn magát – igazította meg a sálját Irwin. – Felkerestem, hogy tud-e valamit az ügyről.

   - És mit mondott?

   - Ő ugyan nem vett részt azon a hírhedt gyűlésen, de azt tudta, hol vertek tanyát az írek.

   - Értem. Nálad mennyi van? – sandított a táskára James.

   - Alig ötezer. Nálad?

   - Nyolc.

Irwin elismerően biccentett, majd a nő felé fordult suttogva.

   - Katharina kedves, nektek mennyit sikerült összeszedni?

   - Csak ezret – szorította magához a retikült szégyenlősen. – Vajon elég lesz nekik?

  - Nagyon bízom benne. Részt vettem már pár üzletkötésen és aukción, szeretem, ha a másik fél partner egyfajta játékban. Egy élvezetes tárgyalás olyan, mint egy tánc: megvan a sajátos rítusa, koreográfiája, a végén pedig mindenki elégedetten távozik.

   - Az írek nem fognak neked táncolni, Irwin – dörmögte James. – Nem olyanok.

Lefordultak a főutcáról és egy keskeny átjáróba érve benyitottak egy kiskocsmába. Jamesnek le kellett hajtania a fejét, hogy átférjen az ajtón, mögötte Irwin előre engedte Katharinát. A nő kabátján eső híján is ezernyi apró vízcsepp csillogott, ez a néhány lépés most hosszabbnak tűnt a számára, mint a Londonba vezető út annak idején. Akaratlanul is Cyrillre gondolt, és bár örült az új, családfői szerepének, most mégis abszurdnak látta, hogy nő létére ebben a koszos lebujban kockáztassa az életét. Tölgyfahordók sorakoztak a fal mellett, erős dohányszag keveredett a frissen csapolt, habzó sör savanyú szagával. A kiömlött ital teljesen átnedvesítette az ivó padlóját, a három vámpír cipője és csizmája alig koppant rajta, apró nyekkenés hallatszott csak, ahogy az átázott deszkákra léptek. James a pulthoz fordult.

   - Darragh O’Leary-t keressük.

   - A hátsó teremben – horkantotta a csapos.

Megkerülték a söntést, a hosszú folyosó végén újabb helyiségek nyíltak, melyekből billiárdgolyók csattanása hallatszott ki. Darragh két másik férfi társaságában cigarettázott, egyiküknek vastag pajesza, a másiknak dús szakálla volt. A szakállas ráhajolt az asztalra, rövidke szivarját a szája szélére csúsztatta, hogy összpontosítani tudjon. Többször is oda-vissza húzta a dákót, még végül nagy sokára döfött. Két másik golyóval együtt a fekete is a lyukban landolt.

   - Nem megy ez neked, Seamus – csóválta a fejét a pajeszos. – Kár, hogy nem pénzben játszunk, ha csak egy shillinget nyernék mindig, amikor eltolsz egy kört, enyém lenne fél tetves Donegal.

   - Jó estét az uraknak – vette le a kalapját Irwin.

Az írek hátrafordultak és abban a pillanatban ki a késéhez, ki a pisztolyához kapott.

   - Egy tapodtat se! – ordított fel Darragh – Kik maguk?

Katharina összerezzent, de James finoman elé állt, hogy testes alkatával takarja.

  - A Vámpírok Szövetségének Angliai Tanácsától vagyunk – intette nyugalomra Irwin óvatosan. – Üzleti ügyben jöttünk, békés szándékkal. Irwin Thomsett a nevem, a társaim pedig itt Katharina Whitborne és James McDowall.

Darragh összenézett a pajeszos vámpírral, majd keresztbe fonta a karját. Barna szeme gyanakvóan méregette Irwin arcát.

   - Mit akarnak? – mordult fel a férfi.

Irwin  és James az asztal lapjára helyezte a táskáját és azzal a lendülettel szét is pattintotta a csatot. Darragh közelebb lépett, a ráncok egy pillanatra elsimultak a homlokán, ahogy meglátta a vastag kötegeket. Seamus is odaugrott, a szivarcsonk izgatottan ficánkolt a szájában, már-már odakapott volna, hogy megszámolja a pénzt, de Darragh odébb lökte.

   - Mégis mi a rossebet akarnak itt ezzel?

Az ír férfi kihúzta magát, tenyerét az övére csúsztatta. Katharina észlelte, hogy Darragh nem emelte fel a hangját, mégis fenyegetőbbé vált a megjelenése. Irwin azonban igyekezett továbbra is tartani a nyugalom látszatát.

  - A Tanácsban mérlegeltük a helyzetet és beláttuk, hogy hibás politikát folytattunk az inhumánusok felé. Szeretnénk, ha minél előbb elkezdhetnénk a tárgyalásokat a kétkamarás parlament felállításáról.

Irwin halkan köhintett egyet, emlékeiben akaratlanul is felrémlett a tanácsülés, amelyen az ikrek álltak elő ugyanezzel a javaslattal. Ha ebben a pillanatban nem a saját létük forgott volna kockán, nevetett volna a sors egyszerre különös és kegyetlen játékán.

   - Leszarjuk az itteni inhumánusokat.

Darragh tekintete ismét a táska felé vándorolt, most már belemarkolt a pénzbe és kipergette a keze közül. A dermedt csendben Katharina úgy érezte, mintha évek teltek volna el, mire valaki ismét megszólalt.

   - Megállapodhatunk, Mr. O’Leary?

   - Mennyi ez itt? Talán húszezer? Harmincezer?

Irwin szíve a torkába ugrott, az idegesség egészen összeszorította a hangszálait.

   - Tizenötezer font.

Darragh a két társára nézett, majd cinikus, gyomorig hatoló röhögésbe kezdett.

  - Ezzel a kis borravalóval akarja kiszúrni a szemünket? Mégis mit gondol, mennyit kaptunk a Galanisoktól?

   - Nem tudom – felelte csöndesen Irwin.

   - Nem tudja? – gúnyolódott Darragh. – Idejön az úri fiúcska és azt se tudja mit kéne túllicitálni?

Katharina riadtan méregette a két férfit James válla mögül. Irwin homloka izzadságtól fénylett, hüvelykujjával ide-oda forgatta az arany jegygyűrűjét.

   - Mit gondolt? Önelégülten becsámpázik ide rongyos pár fonttal, abban a nyugalomban, hogy úgyis elfogadjuk a hitvány ajánlatát?

Irwin arca kisimult maradt, ha meg is lepte a kérdés, nem mutatta ki.

  - Ha nem tudunk megegyezni, mindannyian rosszul járunk. Mi nyilvánvalóan, de valószínűleg Önök közül is megszenvednék néhányan, ha elfajulnának a dolgok.

Seamus göcögve elnyomta az olcsó szivart az asztal szélén.

  - Nem csoda, hogy félti a bőrét. Én is majréznék, ha egy skóton meg egy nőn múlna az életem.

  - Röhögj csak, de a hölgy családja nélkül én ma nem lennék itt – jegyezte meg James udvariatlanul. – Köztünk meg nincs is akkora különbség, mint hiszed.

  - Ugyan már, a borzas vörös szakálladon kívül mi köt minket össze?

  - An cànan.

Döbbent csend telepedett a füstös kis szobára. Seamus torkára ráforrtak a szavak, Darragh fakószőke szemöldöke viszont kíváncsian megrándult.

  - Ciamar a tha fios agad air a 'chànan?

  - Gallowglassként szolgáltunk.

Darragh szája szélén különös vigyor ült, közelebb lépett és alaposabban is végigmérte a magas férfit.

  - Melyik ír családért harcoltatok, Gall Gaeil?

  - Mikor melyikért – viszonozta a mosolyt James. – Sokfelé megfordultunk.

  - Kemény fickónak tűnsz, elbírnál még egy sparth fejszével?

  - Talán. Nem szívesen próbálnám ki.

Darragh tisztelettudóan biccentett, aztán lassan Katharinához fordult. A nő állta a férfi tekintetét, érezte, hogy most az ő próbatétele következik.

  - És a kisasszony a szépségén kívül mivel segíti ezt a mai találkozót? Ő is az alku része?

Katharina remegő hangon, de igyekezett minél bátrabban válaszolni.

  - Ha ezzel megkímélhetném az enyéim életét, én még az ördöghöz feleségül mennék.

A férfi jóízűen felnevetett, de egy pillanatra sem vette le a szemét Katharináról, szinte alig pislogott, ahogy a nőt vizslatta. Irwin és James megfeszülten várták, hogy Darragh mondjon valamit. Nagy sokára a vámpír vigyorogva megcsóválta a fejét, és a zsebéből egy agyongyűrt levelet húzott elő.

  - Látják ezt? – pöccintette meg a papírt. – Ebben harmincezer fontról állapodtunk meg az ikrekkel, aminek az egyharmadát pár napja becsülettel meg is kaptuk. Mi legyen hát?

Irwin elhűlve bámulta a férfi kezében lobogtatott banki kivonatot, érezte, hogy a térdei elgyengülnek.

   - Nézze, Mr. O'Leary. Nem tudom mit terveznek, nem tudom mikor és hogyan akarnak lecsapni. Az összeg, amit kaptak, igen nagyvonalú, nálunk nincs ennyi jelenleg. De kérem, adjon nekünk egy esélyt, hogy helyrehozzuk a múlt hibáit és életben maradhassunk. Az Ön szemében gyűlöletes, angol nemesi családok vagyunk, de az istenért is, lásson a felszín mögé. Szülők és gyermekeik, férjek és feleségek, barátok, szerelmek évszázadokon átívelő közössége is ez egyben, amit Önök mocskos pár ezer fontért vérbe fojtanának! 

   - Egy angol papol nekem arról, hogyan nem illene nőket és családokat lemészárolni?

   - Darragh, jól tudom miről beszélsz – szólt közbe James. – Mind tudjuk, én pedig a saját szememmel is láttam, hogy égette porig a falvakat a korona, hogyan kínzott és gyilkolt az ír gyarmaton. Ott voltam, és harcoltam a népetek mellett. Olyanok akartok lenni, mint azok, akiket gyűlöltök?

James hangja lágyan zendült a sűrű vörös szakáll alól, de zöld szemeiben bágyadt szomorúság lappangott, amikor a férfira nézett. Darragh tépelődve pislogott hol a másik két vámpírra, hol az idegen látogatókra, végül beletörődve megrázta a fejét.

   - Szóval? Mondvacsinált baráti alapon tizenötezer most, húszezer pedig később?

Irwin tétován nyújtotta a kezét, fejben próbálta összeszámolni lehetséges-e ennyi pénzt összeszedniük, de igyekezett minél határozottabban letenni a táskát.

   -  Még csak arra kérném Mr. O'Leary, hogy adjon át egy üzenetet az inhumánusoknak. Első körben azt javasolnám, hogy küldjenek öt főt a Tanácsba, akik megbeszélhetik a kezdeti lépéseket az ítészekkel. – Gyorsan papírt vette elő, és jegyzetelni kezdett. – Itt a cím, nem ígérem, hogy erre még az idén sor kerül, de január tizedikén biztosan. Sajnos el kell rendeznünk még egy-két belső ügyet, és az e heti tanácsgyűlés nem alkalmas most erre.

A pajeszos vámpír krákogott egyet, és pusmogva a másik felé hajolt.

   - Mi az? – pillantott fel James gyanakodva.

 - Épp most akartam mondani – gyújtott rá egy újabb szivarra Darragh. – Ha jól sejtem, a lordprotektortól már megkapták az üzenetet erről az ülésről.

   - Igen. De honnan tudnak erről?

Darragh zavartan megvakarta a tarkóját.

   - Ez a csapda. Ez lett volna a mészárszék. Az ikrek írták a meghívót a néhai lordprotektor nevében.

Az iménti megkönnyebbülés egy pillanat alatt elillant, Katharináék gyomra ismét összeszorult.

   - Néhai?

Seamus előrelépett a billiárdasztal mellől, szemét lesunyva odébb gurított egy golyót, ami cikázva összekoccant egy másikkal.

   - Megölték az ipsét, én takarítottam el.