Miranda tanácstalanul ácsorgott a szekrénye előtt, türelmetlenül lapozgatva a redőket és fodrokat. Már legalább a harmadik ruháját vetette le a földre, a selymek és bársonyok nyeglén hevertek szanaszét. Végül egy mályvás árnyalat mellett döntött, mely a szezon legdivatosabb színének számított, és sötét, mézszőke hajával is harmonizált. Toalettasztalán halomnyi kis illatos szelence, kristályüvegcse és ékszer sorakozott, utazásai során valóságos arzenált halmozott fel. Ajkaira néhány csepp kárminnal kevert méhviaszt kent, de akárhányszor a tükörbe pillantott, nem volt megelégedve a látvánnyal. A legszebb, legtökéletesebb formáját akarta ma mutatni, de szigorú önkritikájának most semmi sem volt elég jó. Lotte azonban földöntúlian szépnek látta a nőt, amikor lesétált a lépcsőn. Sok színésznőt ismert élete során, némelyikük egészen pazar, királynői jelmezeket viselt, de Miranda látványa mindegyikükön túltett. Pascal kelletlenül rásegítette a fekete, rókaprémgalléros kabátot, szemében harag és rosszkedv villant. A nő engesztelőn szájon csókolta.

   – Nincs miért aggódnod.

   – Ne kívánd, hogy jó képet vágjak a dologhoz – suttogta Pascal.

Miranda lehunyta a szemét, és megadóan felsóhajtott, ezzel jegelve a vitát egy időre. Daniel segítőkezet nyújtott neki a lépcsőn, majd a lovak prüszkölve elindultak. A két férfi még sokáig állt az utcán, tekintetükkel végigkövették, amíg a kocsi eltűnik a kanyarban és apró fekete folttá válik a havas ködben. A nő elővett a retiküljéből egy masszív, oroszlánfejes aranygyűrűt, és az ujjára húzta. Még csak Notting Hillnél jártak, amikor már megbánta a mályvaszínű ruhát. Próbálta magában mondatról mondatra megfogalmazni a kérést, amivel Isaiah felé fordul majd, de minden szava esetlennek hatott. Ahogy közeledtek Hampstead felé, szíve egyre hevesebben kalapált – évtizedek óta messzire elkerülte ezt a környéket. A kocsi zökkent, a lovak horkanással jelezték, hogy megérkeztek. Egy hatalmas, kastélyszerű ház meresztette fényes üvegszemeit az útra, a lépcsősort kandeláberek világították meg. Miranda jól ismerte a járást, szinte vakon is eltalált volna bárhova a Carnon birtokon belül, cipője alatt ropogott a frissen esett hó. Amikor rövid kopogás után kinyílt az ajtó, átfagyott arcát megbizsergette a kandallóból áradó meleg.

   – Asszonyom?

   – Még nem találkoztunk. Lady Miranda Carnon-Seydell vagyok és Isaiah-hoz jöttem.

Jason, az inas, már évek óta dolgozott a ház alkalmazásában, most mégis tanácstalanul meredt a nőre, akit sosem látott azelőtt. Nem tudta beengedheti-e, viszont a Carnon név túlságosan is meggyőzően hangzott. Kisvártatva egy magas, szélesvállú férfi jelent meg a lépcső tetején, szúrós fekete szemei felragyogtak. Az ismerős, markáns vonások egy pillanat alatt meglágyultak, hófehér mosolya úgy villant, akár egy ragadozóé.

   – Nahát, micsoda meglepetés!

Isaiah ötven év körüli lehetett, vállig érő haja fekete volt, mint a hollók tollazata. Kreolos bőrét még a vámpírlét sem tudta teljesen megsápasztani, szemöldöke szigorú keretbe vonta arcát. Valahányszor találkoztak, a nő titokban újra és újra megcsodálta a férfi delejes kisugárzását. Isaiah könnyed léptekkel sétált le a lépcsőn, majd csípőre vágta a kezét.

   – Jason, mégis mire vársz? Azt akarod, hogy a vendégem a küszöbre fagyjon?

A fiú összerezzent, és gyorsan lesegítette a nő kabátját. Az előcsarnok monumentális volt, a mennyezetről csillár lógott, melynek fénye minden aranyozott képkereten és márványtárgyon visszatükröződött. Isaiah lágyan kezet csókolt Mirandának, a nőt egy pillanatra forróság öntötte el, de rögtön el is húzódott, amikor a szalonból egy vékonyabb testalkatú férfi lépett elő. Szőke hullámos haja egészen a kulcscsontjáig ért, fekete rókatekintete kíváncsian fürkészte Mirandát. Mosolya inkább volt gunyoros, mint barátságos, a nőnek azonnal feltűnt, hogy a zakó könyöke kopottas. Isaiah közéjük lépett, és jó házigazdaként rögtön orvosolta a helyzetet.

   – Engedd meg, hogy bemutassam Sebastian Carnon-Webchert. Még nem ismeritek egymást.

Miranda ereiben meghűlt a vér a Carnon név hallatán. Megmagyarázhatatlan undorral és utálattal bámulta az idegen férfit, miközben a gondolatai olyan sebesen zakatoltak, mint egy vonat kerekei. Sebastian láthatóan kezet akart csókolni, de a nő nem nyújtotta felé.

   – Igazán örvendek, már sokat hallottam kegyedről – vigyorgott a férfi.

Isaiah tekintete ezalatt végigpásztázta Miranda minden porcikáját, a karcsú deréktól a dekoltázson át, egészen a puha fülcimpákig.

   – Minek köszönhetem a látogatást? – fordult felé kajánul.

   – Inkább négyszemközt szeretnék veled beszélni.

Sebastian arcán átsuhant egy fintor, de hamar eltüntette. Isaiah biccentett, majd készségesen előreengedte az emeletre Mirandát, aki jól ismerte hajdani otthona minden szegletét. Az emeleten mégis megtorpant a szárnyas ajtó előtt, és kissé tétovázva lépett be az emlékekkel terhelt hálószobába. Minden ismerősnek tűnt, a falon sötétkék kárpit díszelgett, benne egy arany oroszlánnal, a Carnonok címerével. A szoba három ablaka a kertre nézett, a távoli dombok környékén egy tó csillogó víztükre terült el a tájon. Isaiah lerogyott a robosztus íróasztal mögé, melynek közepén egy régi óra állt szétszerelve. A férfi előtt szanaszét hevertek az apró rugók, icipici fogaskerekek és szerszámok, ő pedig újra belemélyedt a félbehagyott munkába. Miranda kínosan fészkelődött a karosszékben, tudta, hogy Isaiah szándékosan bosszantja a hallgatásával.

   – Meg sem kérdezed miért jöttem?

   – Szívességért.

Isaiah fel sem nézett, épp egy rugót illesztett a szerkezetbe. Felhúzta az órát és várta, hogy működésbe jöjjön, de hiába. Miranda felvett az asztalról egy aprócska huzalt, és a kezébe nyomta.

   – XIV. Lajos korabeli. Ezt mindig kifelejted.

A férfi jóízűen felnevetett.

   – Mindig meglepsz.

   – Épp elég időt ültem melletted, hogy megjegyezzem ezeket az apró, felesleges dolgokat.

Miranda érezte a bőrén Isaiah átható tekintetét, a férfi megtámasztotta állát az asztalon.

   – Jobban áll, ha kék van rajtad.

A nő most bánta meg végleg, hogy a mályvaszínű ruháját vette fel. Isaiah szinte olvasott a gondolataiban, és végtelenül szórakoztatta Miranda kínlódása. Kényelmesen elterpeszkedett a székben és elégedett magabiztossággal fürkészte minden rezdülését.

   – Szóval? Milyen szívességért jöttél?

   – Honnan veszed, hogy azért jöttem? – vágott vissza élesen Miranda.

   – Édesem, elég régóta ismerlek – ingatta a fejét Isaiah. – Szándék nélkül be nem tennéd ide a lábadat.

Miranda összekulcsolta a kezeit és mélyen elhallgatott. Legszívesebben kiviharzott volna, de kötötte a Cyrillnek tett ígéret. Isaiah kíváncsian a tenyerébe vette a nő keskeny kezét és megkocogtatta az oroszlános gyűrűt. Az ő ujján ugyanolyan díszelgett.

   – Szép tőled, hogy felveszed, amikor találkozunk.

   – Mindig viselem.

   – Ne hazudj, láttalak Pascallal az operában, ott sem volt rajtad.

A nő visszarántotta a kezét.

  – Szóval még mindig itt tartunk – sóhajtott teátrálisan Miranda. – Képtelen vagy túllépni a sérelmeiden és alig várod ezeket a pillanatokat, hogy bosszút állhass.

   – Tévedsz kedvesem, kicsit túlértékeled a saját jelentőségedet.

Isaiah hangja mély és cinikus lett.

   – Tehát? Miért látogattál meg?

   – Cyrillről van szó.

   – Áh, a levelem.

A hó újra hullani kezdett, az apró pelyhek kíváncsian táncoltak az ablak előtt, mintha csak meg akarták volna lesni az egykori szerelmespár beszélgetését. Miranda mélyen a férfi szemébe nézett.

   – Igaz, hogy a Whitborne-házat visszaminősíthetik?

   – Te is tudod, hogy igaz, ismered a szabályokat. Még az a szerencse, hogy Sebastian időben észrevette és szólt, mert nekem teljesen kiment a fejemből.

Miranda alig várta, hogy végre lecsaphasson a kérdésre, ami az érkezése óta fúrta az oldalát.

   – Apropó ki ez a Sebastian? 

   – Akivel az előbb találkoztál.

  – Pontosan tudom kiről beszélünk – forgatta körbe a szemét Miranda. – Csak azt nem árultad el, kicsoda és mégis mióta Carnon?

Isaiah előrébb hajolt, arcából elsimított egy tincset.

   – Mindjárt rátérek, ha ennyire érdekel. De vissza Cyrillhez: úgy tűnik egyedül maradt, Hilde halála óta inog a Whitborne-ház. Te is ismered a háromfős szabályt, így kénytelenek leszünk…

   – Nem tehetnénk valamit mégis?

A férfi puhán felnevetett, fejét egészen hátravetette a szék támláján.

   – Ismerem ezt a nézésed, már rég van valami kész megoldásod, csak futjuk a felesleges köröket. Ki vele Mirandám, mi a javaslatod és nekem mi szerepem benne?

A nő kihúzta magát, és nagy lélegzetet vett.

   – Cyrillnek még nincs meg a joga, hogy beiktasson egy novíciust, bár Adrienne tragikus halála miatt kezelhetnénk rugalmasan ezt a szabályt. Van egy új jelöltje, és szeretné vámpírrá tenni.

   – Akkor sincs meg a három fő.

   – Tény. De már eggyel beljebb lenne, és talán lehetne türelmi időt kérni a Tanácstól, mert…

Isaiah leintette, és nyújtózkodva ásított egyet.

   – Va bene, va bene… Ne ragozd túl. Cyrill rendes fiú, mondd meg neki, hogy ne aggódjon, elsimítom az ügyet a Tanácsban, Baldwin és Demetrios úgyis jó barátom.

   – Köszönöm, Isaiah.

A férfi valami melegséget érzett Miranda lágy szavaitól. Újra végigmérte a nőt, tekintete mohón kalandozott a gömbölyű vállakon, a finom vonásokon és a sűrű fekete szempillák mögött izzó szempáron. Évek óta nem voltak kettesben.

   – Igazán csinos vagy ma, gyönyörű a…

   – Ki ez a Sebastian?

Isaiah visszanyelte a bókot.

  – Sebastian egy szegény fiú, aki többre vágyik. Tehetséges, éles az esze, van benne ambíció, és úgy döntöttem kiemelem a whitechapeli nyomorból.

   – Whitechapel? Ugye nem azt akarod mondani, hogy egy inhumánus?

Miranda hangja magasra kúszott, mindkét kezével megragadta a szék karfáját.

   – Nem kell egyből előítélettel élni.

   – Egy inhumánus a Carnon névvel? Komolyan? – kiáltott fel Miranda. – Elment a maradék eszed?

   – Vegyél vissza a hangnemből Miranda! – bődült fel Isaiah. – Úgy döntök, ahogy akarok. Mellesleg ez csupán tiszteletbeli Carnon név, ezzel még nem vált a család részévé, ha emiatt aggódsz. Egy gesztust gyakoroltam felé, hogy részt vehessen a Tanács ülésein és integrálódhasson.

A nő nem bírta tovább, felállt a székből és járkálni kezdett. 

   – Mégis minek? Mi keresnivalója van egy inhumánusnak a Tanácsban?

   – Nem mindegyikük hitvány alak, ne általánosíts. Sebastian egy jómodorú, intelligens fiatalember. Az ilyeneknek lehetőséget kell biztosítani, hogy tovább fejlődhessenek és hidat képezzenek a Tanács és az inhumánusok között. Aggasztó a helyzet, az inhumánusok túlszaporodtak és meggondolatlanul szedik az áldozataikat, naponta olvasni gyilkosságokról az újságban. Egy hajszál választ el minket, hogy előbb utóbb lelepleződjünk.

   – Épp ezért kéne őket kiirtani.

  – Ne beszélj róluk úgy, mint a patkányokról. Ha befogadjuk és segítjük őket az alkalmazkodásban, akkor felesleges vérontástól kíméljük meg a kezünket.

Miranda megrázta a fejét, és dühösen az ajtó felé indult, léptei végigdöngtek a parkettán. Isaiah tett felé egy bizonytalan mozdulatot, de aztán megtorpant. A méltósága fontosabb volt. A nő megtámaszkodott az ajtófélfában, és visszafordult a küszöbről.

   - Tudod érdekes, nekem mindig azt tanítottad, hogy egy oroszlán sosem engedi közel magához a hiénákat.